Híd a futó idő felett

Morzsák a Szabadság híd történeteiből

Elöljáróban válaszoljuk meg a kérdést: mi köze a Szabadság hídnak Esztergomhoz? Magának a hídnak semmi, a tervezőjének annál inkább, lévén azonos azzal a Feketeházy Jánossal,2 aki a Mária Valéria hidat is tervezte. A kiváló, nemzetközi hírű híd- és acélszerkezeti tervezőmérnök egyetemi tanulmányait Bécsben és Zürichben végezte. A Magyar Királyi Államvasutaknál 1873-tól nyugdíjazásáig, 1892-ig, a főmérnöki rangig emelkedett. Az 50 éves főmérnök azonban nyugdíjas éveit nem tétlenül morzsolta. Csak ez után tervezte a Mária Valéria hidat (épült 1894–1895) és legismertebb alkotását, a ma Szabadság hídként ismert, Fővám téri, legénykori nevén Ferencz József hidat (épült 1894–1896). Anno, 1893-ban az Eskü téri (Erzsébet) és a Fővám téri hidakra együttes nemzetközi tervpályázatot írtak ki. A tekintélyes, szintén nemzetközi bírálók a Fővám térire Feketeházy János tervét tartották a legjobbnak, így ez alapján épült meg – mindössze 25 hónap alatt – az első, kizárólag hazai erőkkel létrehozott, és még ma is álló budapesti Duna-hídként.3 A híd a földhivatali nyilvántartásban 9 helyrajzi számot foglal le, természetben pedig három – V., IX. és XI. – kerület osztozna rajta, ha nem a fővárosé lenne. A 410. számú műemlék; 1987 óta a világörökség része.

Átadásának napján, 1896. október 4-én ingyen lehetett átkelni a hídon, másnaptól már hídpénzt kellett fizetni. Erre szolgáltak a vámház-épületek, ahol az átkelni szándékozók készpénz ellenében kaptak egy bárcát, amit aztán a túloldalon leadtak, igazolva, hogy a másik parton valóban leszurkolták a megfelelő összeget. A legkülönfélébb területen alkalmazott számtalan pénzhelyettesítő bárca közül csak a hídvám bárcáknak több száz fajtája ismert. Ezek közül – az egyéb értékcikkekkel ellentétben – a lyukasak sem érvénytelenek; a lyuk arra szolgált, hogy a bárcákat a kulcsokhoz hasonlóan fémkarikára fűzhessék föl.

Az ünneplés mámorában nyilván nem gondolták, hogy az életüktől szabadulni vágyók a Margit híd helyett ezt a hidat fogják választani. Az egyik, ha nem a legelső esetről számol be a Fővárosi lapok 1896. november 18-i száma. Az illető, Böhm Albin ügynök vagy nem mászott föl a kapuzathoz, vagy másodállásban műugró lehetett, különben nehéz elképzelni, amit a lap ír: „A hideg vízben azonban megbánta tettét, a part felé uszott s igy megmentették.”

Azokról, akik nem voltak ilyen szerencsések, a tűzoltóink tudnának napestig mesélni.

Ennél sokkal vidámabb, mi több: örömökkel teli élet folyt a budai oldalon a Rudas fürdő és a mai Gellért közötti partszakaszon.

A dualizmus korában fellendült nagyszabású építkezésekhez fiatal férfiak kellettek, akik többnyire család nélkül érkeztek az akkori Magyarország területeiről. Nekik – természetszerűleg – ivari szükségleteik is voltak.

A prostitúciót „iparrá” – részben az ő igényeik kiszolgálására – 1867-ben Pest város tanácsának döntése alapján az első rendőrkapitány, bizonyos Thaisz Elek szervezte meg. Róla annyit érdemes tudni, hogy korruptsága nem véletlenül vált Mikszáth Kálmán számos vitriolos karcolatának tárgyává. Kacér felesége korábban előző férje „tánctanodájában” kasszírnőként működött, így kiváló ismereteket szerzett az „erkölcsrendészet” területén, otthonosan mozgott az alvilág köreiben, a szórakoztatóiparban.

Hogy a prostitúció mennyiben függött össze a hódoltság kora óta megmaradt török(ös) fürdőkkel? Természetesen; középkori – ha nem is magyarországi – leírások tanúsága szerint. Majd az Amerika felfedezését követően pestisként elterjedt vérbaj hatására a bujaság aszkézisbe csapott át, ami az évszázadok során ismét egyre lazult.

Ahol a medencét egyetlen, rendszeresen – persze véletlenül – ledőlő palánk osztotta férfi és a női „részlegre”, és ahol a legváltozatosabb élvezetekben (pedikűr, borbély, köpölyözés, evés-ivás, szerencsejáték) részesülhetett a kedves vendég, nem hiányozhatott a „leg” sem. Egyes fürdők pénztárában még a századelőn is a legtermészetesebben kérdezték meg: Mit oder ohne? (Vele, vagy nélküle?), és nagyot néztek azon, aki csak fürödni akart.

Ha a delikvens nem élt az „árukapcsolással”, és a „levest” kihagyva csak a „főmenüre” vágyott, akkor fölbaktathatott a tabáni utcákba.

Vagy vehette az irányt a Gellérthegy déli lábánál volt Sáros fürdő felé. Ennek másik neve – egyes források szerint már a török kortól – Szüzek fürdője volt. A fürdő tapasztalatokon
nyugvó jótékony hatásaként volt ismert, hogy rendszeres látogatása elősegíti a bőséges gyermekáldást. És amit követett… a csecsemőhalandóság. Az erkölcsök alakulásáról –
vagyis a bokorban született gyerekekről – a születési anyakönyvek árulkodnak, a sorsukról pedig a halotti anyakönyvek: 80-90%-uk meghalt még kétéves kora előtt.

No de hol volt, és hová lett a Sáros fürdő? Az új, Ferenc József híd áldozatául esett, mert vesztére pont annak budai hídfőjénél állt. Helyette épült kicsit odébb a Gellért – immár nagyobb szállodával együtt.

És ha valaki nem kívánta a „gyógyvíz áldását”, nyaranta élvezhette a természetes Duna-vizet a dunai fürdők valamelyikében.

Azonban a boldog békeidőknek véget vetett a „nagy verekedés”, vagyis az I. világháború, amit gyászos idők követtek. A monitorlázadás idején, 1919. június 24-én találat érte a hidat. A fizikai sebe még be se gyógyulhatott, amikor egy mély lelki megrázkódtatást is el kellett szenvednie.

Versailles-ban már folytak a béketárgyalások. A szövetséges nagyhatalmak határozott tiltása ellenére a románok mégis a Dunántúlig (Veszprém – Székesfehérvár – Kisbér) megszállták az országot, dúlták és rabolták. Az eset pikantériája, hogy ekkor Clemanceau bennünket szólított föl a fegyverszünet betartására.

Budapestre 1919. augusztus 4-én vonultak be, és a Gellért Szállóba kvártélyozták be magukat. A bevonuló román csapatok főparancsnoka, Gheorghe Mărdărescu tábornok és
Stefan Panaitescu tábornok egyáltalán nem volt valami jámbor lélek. Hogy mennyire nem, az kiderül a Szövetséges Katonai Bizottság amerikai tagja, Harry Hill Bandholtz vezérőrnagynak a féléves ittléte alatt vezetett „nem diplomatikus” naplójából. Ettől aztán – miután nyilvánosságra került (kivéve Romániában) – Mărdărescu – pestiesen szólva –
teljesen kiakadt.

Ugyan miért? Túl azon, hogy Harry H. Bandholtz Mărdărescut „öreg gazembernek”, „nagy hazudozónak” nevezte, és az értelmi szintjét egy „álomkóros kanadai rénszarvaséhoz”
hasonlította, leírta a románok gaztetteit is. Ezek egyike a nemzeti múzeumi eset. Október 6-án épp azt akarták kifosztani – azzal, hogy a frissen elfoglalt Erdélyből származó tárgyak őket illetik –, amit Bandholtz akadályozott meg. Elhajtotta a 14 kamionnyi konvojjal és egy különítménnyel
odacsődült románokat, majd magához vette a múzeum kulcsait és – más eszköze nem lévén –, lepecsételte annak kapuját. Ennek emlékére amerikai magyarok kezdeményezésére és adományaiból 1936-ban szobrot állítottak a Szabadság téri amerikai követség elé. Persze ezt is jókora diplomáciai bonyodalom övezte, de a
szobor most is ott áll. Bár nem volt mindig így: 1949- ben szép csendben eltávolították, és az amerikai követség rezidenciájának kertjéből 1989 -ben került vissza az eredeti helyére.

A románok arcátlanságát tükrözi, hogy a béketárgyalásokkor Magyarország támogatását kérték Szerbiával szemben – a Bánát megszerzéséért . (Végül megosztva kapták.)

Feketeházy tervezte szegedi közúti Tisza-híd volt, amit 50 évig Eiffel hídként emlegettek, mígnem Móra Ferenc tudatosította a közvéleményben, hogy Eiffel csak a nevét adta hozzá. (Ez a történet is megérne egy misét.) Sajnos ez a híd ma már nem áll, a háború után másikat építettek helyette.

Csak a Lánchídbárcáknak 48 változata ismert. Hídvámbárcákból közel 100 darabos gyűjteménnyel rendelkezik az esztergomi Duna Múzeum. Az „ESZTERGOMI ÁLLAMI DUNAHÍD” felirattal négyzet és háromszög alakú is volt forgalomban. Az állami hidakon 1918. november 30-ig kellett hídpénzt illetve vámot fizetni.

A hegy lábánál fekvő partszakaszon már a kora középkorra visszanyúlóan ispotályok (kórházak) működtek. A legkorábbiakban johanniták, 1710-től lazaristák gyógyítottak itt.

Pl. a Gellért termálfürdő férfi és a női részlege csak 2013. jan. 1. óta koedukált; a Rudas török (gőz)fürdőjének használata hét közben manapság is megosztott: női (kedd) és férfi napokra (h, sze, cs, p) – meztelenül.